Európa-liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágó, február 23., csütörtök, 21.05, Veltins Arena
(Az első mérkőzésen: Plzen-Schalke 1-1)

huub stevensElőnyös helyzetben várhatják a németek a második mérkőzést, miután Huntelaar révén negyedórával a vége előtt egyenlíteni tudtak Csehországban. A hazaiakat irányító Huub Stevens ennek ellenére nagyon udvarias, és ötven-ötven százalékot ad mind a két csapatnak. Biztosan élénken él még az emlékezetében a ciprusi AEK Larnaca elleni csoporttalálkozó, amely 0-0-ra végződött Gelsenkirchenben. Ez az eredmény most továbbjutást érne, de aligha akarja ennyire kicentizni a tavalyi BL-elődöntős. Persze a Plzen is ott lesz majd a pályán!

A csehek a BL-ből pottyantak át, de már ősszel is nagyon szimpatikusan futballoztak. Ahogy Stevens fogalmazott: nincsenek olyan játékosaik mint a Barcelonának vagy a Real Madridnak, de nagyon kompakt, jó focit játszanak. Viszont most a csapatkapitány, Pavel Horváth nélkül lesznek kénytelenek ugyanígy tenni. A hazaiaktól Holtby és Kluge hiányzik, Jermain Jones viszont bevethető.

A Schalke a Plzenhez hasonló riválisokat általában elintézi, ennek köszönhető az alacsony odds (1.285x). Ennek megfelelően a kétgólos különbség sem zárható ki (-1-ről – 1.85x), mint ahogy az sem, hogy a csehek is betalálnak (0,5 felett – 1.75x). A hazaiaknál nagy valószínűséggel Huntelaar és Raúl is ott lesz a pályán, ami élből potenciális gólveszély. A holland szorzója 1.55-szörös, a spanyolé 1.75-szörös.

Vélemény: 3-1. Biztosan jut tovább a Schalke (1.125x).

Fogadok Regisztrálok

BET-AT-HOME fogadás ITT!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés