Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, február 21., kedd, 20.45, San Paolo

andre-villas-boas-chelseaAndré Villas-Boas nemrég kijelentette, hogy a Chelsea-nek a Premier League negyedik helyére, de főleg az FA-kupára és a Bajnokok Ligájára kell koncentrálnia, mert ebben a két sorozatban van még esélye a végső győzelemre. De nem olyan játékkal, amit mostanában bemutatott. Az utolsó négy találkozóból egyet sem nyert meg, a hétvégén a másodosztályú Birmingham harcolt ki kupamérkőzésen döntetlent a Stamford Bridge-en. Most ráadásul idegenben kell helyt állnia, a San Paolo pedig félelmetes oroszlánbarlang.

Tetézheti még a londoniak gondját, hogy a Napolinál jobban kevés csapat akarja a BL-sikereket. Újoncként már ősszel is hihetetlen erőket mozgósítottak, a Manchester Cityt el is búcsúztatták, és De Laurentis elnök számára is ez a legfontosabb sorozat. Úgy tűnik kijöttek a gyengébb periódusból, bajnokin ebben a hónapban nem szenvedtek vereséget. Múlt pénteken 3-0-ra intézték el idegenben a Fiorentinát – Cavani duplázott és Lavezzi is betalált. Felkészültek, minden adott hozzá, hogy előnyt szerezzenek a visszavágóra (2.30x).

Vagy mégsem? Walter Mazzari például hiányozni fog a kispadról, az UEFA két mérkőzésre eltiltotta a csoportkör végén tanúsított magatartása miatt. Rajta kívül a Firenzében megsérült Campagnaro sem valószínű, hogy játszani tud. A londoniaknál Ashley Cole marad ki a San Paolo félelmetes hangulatából, John Terry viszont várhatóan visszatér.

Vélemény: 2-1. Meglepő lenne, ha a Napoli nem lőne legalább két gólt (1,5 felett – 2.50x), a közönség tutira űzi hajtja majd. A Chelsea-ben is benne lehet egy, így megúszhatják kis különbségű vereséggel (+1-ről döntetlen – 4.00x). De igazából az angolok gyenge formáját látva egy komoly nápolyi előnyön sem lepődnénk meg (-1-ről győzelem – 4.75x).

Fogadok Regisztrálok

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés